Beletörött a kulcs a zárba, ne a filmekből tanult módszerekkel próbáljuk orvosolni a problémát!

A kulcstörés meglehetősen gyakori eset a zárszerelők statisztikái szerint. Leggyakrabban akadó zár következménye, amit nem javítanak ki, de sérült, deformált kulcs miatt is történhet.

Ha beletörik a kulcs a zárba, akkor nemcsak azzal kell szembenéznünk, hogy nem tudunk bejutni az otthonunkba, hanem azzal is, a zár minden bizonnyal megsérült. Ez persze koránt sem biztos, de mivel egy darab a kulcsból a zárban marad, így sokan már előre keresztet vetnek a zárra, és úgy gondolják, hogy a legradikálisabb módszereket is bevethetik a bejutás érdekében.

Emiatt pedig sokan próbálkoznak a filmekben látott ajtóberúgással vagy vállal bedöntéssel, melyek esetében akkor sem feltétlen járunk jól, ha sikerül a mutatvány. Mivel az ajtó egy masszív szerkezet, nagy rá az esély, hogy a nekiszaladás, vagy megrúgás nem vezet eredményre, legrosszabb esetben meg is sérülünk. Berúgás esetén nem biztos, de ha nekiszaladunk az ajtónak vállal, akkor szinte borítékolható a vállficam vagy a törés. Ha pedig sikerül a dolog, akkor az ajtó kinyílik ugyan, de nagy rá az esély, hogy ki is szakad a helyéről, így nemcsak új zárral, de új ajtóra is szükség lesz, vagyis nem kifizetődő ez a módszer.

Mit tegyünk a filmes trükkök helyett?

Az egyetlen járható út, ha kihívjuk a zárszerelőt. A szerelő gyorsan és egyszerűen fogja tudni kinyitni nekünk az ajtót. Egyrészt, ha a zár alapvetően ép, és nem az akadás miatt törött a kulcs a zárba, akkor zárbetétcserét fog javasolni, ha a zár is rossz, akkor az egész zárat célszerű kicserélni, hogy a kulcstörés többé ne ismétlődhessen meg. Ezek a műveletek viszonylag gyorsan megvannak, de választhatjuk azt a megoldást is, hogy a zárszerelő megpróbálja kiszedni a törött darabot a zárból, és megpróbálja megmenteni a zárat.

Ez persze nagyon időigényes, és nem is biztos, hogy működőképes megoldás, de ha nagyon nem szeretnénk a zárcserét bevállalni, akkor működhet a dolog. Ugyanakkor érdemes az árakra rákérdezni, mert nem biztos, hogy ez a legköltséghatékonyabb megoldás, mert bár nem jár zárcserével, de a szerelő munkaideje is pénzbe fog nekünk kerülni.