Modern, de nem biztonságos

A 21. század kicsit arról szól, hogy megpróbálunk mindent digitalizálni. Úgy tűnhet, hogy csak az okos megoldások az egyszerűek, így a lakás minden pontján valamilyen telefonhoz csatlakoztatható eszközzel futunk össze.

A fejlődésnek azonban vannak hátrányai is, amik talán nem derülnek ki azonnal. Vannak olyan esetek, amikor az alkotó nagy elvárásokat fektetett a művébe, azonban hamar be kellett látnia, hogy ez nem éppen úgy sikerült, ahogy eltervezte.

Az egyik legjobb példa erre az első digitális zárak, amik Bluetooth irányítással működtek. Tény, hogy az alapötlet rengeteg embernek tetszett, mivel ezáltal sokkal egyszerűbb volt a lakásba való bejutás, és még biztonságosnak is tűnt, azonban nem számoltak a szoftveres háttérrel. Sajnos egy hozzáértő kevesebb idő alatt nyitotta ki ezeket a zárakat, mintha fizikai zárbetétet kellett volna kivédenie.

Erre a biztonsági résre hamar felkapták a fejüket az emberek, és jó példának szolgált a mai okos záraknak is. Igaz, hogy napjainkban a mobilos applikációk vannak előtérben, azonban még így is volt arra példa, hogy egy profi gond nélkül feltörte azt, ráadásul a valódi ingóságaik mellett az online tartott fájlokat is megszerezték. Azt meg biztosan senki sem szeretné, hogy a bankkártya adatai és más jelszavai csak úgy kitudódjanak.

Valós eredmények

Érdekes, hogy egy biztonsági bemutatón a 16 Bluetooth zárból 12-t probléma nélkül fel tudtak törni úgy, hogy az ajtóhoz nem kellett hozzá nyúlni. Olyan nevek kerültek fel a listára, mint a Ceomate, az Eyecyle, az iBlulock vagy a Vians.

A bemutatott technikák között akadtak egyszerűek is, azonban a komoly zárakat is ki tudták nyitni a hackerek, akik ezután felvették a kapcsolatot a gyártókkal. Érdekes, hogy a cégek nem akartak együttműködni, így a bemutatón látott megoldások felkerültek az internetre is. Ha valaki eddig nem tudta, hogy miként törjön fel egy zárat, az most biztosra mehetett.

Ha mi is okos zárszerkezeten törjük a fejünket, akkor a Bluetooth kapcsolatot felejtsük el. Csak olyan lehetőséget válasszunk, ahol biztosítani tudják, hogy még a profik sem fognak bejutni a lakásba.